A jó gazda

Úgy gondolom, hogy nem is lehetne aktuálisabb ez az üzenet, mint most ebben a felgyorsult és kapkodó világban.

Sokszor mondjuk, hogy régen minden más volt, de miben is voltak mások a „régiek”? Az egyik megközelítés az ún. „gazdaszemlélet”.

Miben különbözik a jó gazda és az, aki csak béres?

Úgy gondolom, hogy az, aki jó gazda akar lenni, az egész életét ennek a szellemiségnek szenteli, és szívét-lelkét beleteszi. Nem elégszik meg azzal, hogy majd valahogy sikerülnek a dolgok, hanem arra törekszik, hogy a maximumot kihozza az adott helyzetből.

Régen a jó gazda mindig a legjobbat választotta ki és rakta félre, hogy a következő évben, években a legjobb hozamot érje el. Legyen ez állattenyésztés vagy földművelés.

A jó gazda bölcs, nem eszi meg a legszebbet, nem eszi meg a legjobbat, hanem hosszú távban gondolkodik.

Az az ember, aki sáfárként, azaz bölcs kezelőként felelős az Istentől kapott javakért, tehetségekért és kapcsolatokért, az életért, az időért, a képességekért, az anyagiakért.

És nekünk is így kell cselekedni, mikor az Úr munkájára gondolunk, vagy netalán már azt is végezzük.

Isten nem elégszik meg a középszerűvel. Isten azt szeretné, és azt is várja el, hogy a legjobbat adjuk neki. Legyen ez a szolgálatod, a munkád, a tized, a családoddal, a rád bízott emberekkel való bánásmód, és bármi más, amivel Isten Királyságának a dicsőségét hirdeted. A Biblia tanítása szerint a földi értelemben vett „jó gazda” legfőbb erénye a hűség és a felelősségteljes gondolkodás: elismeri, hogy minden vagyonának és egész életének végső forrása Isten, és ennek tudatában bánik a környezetével.

Ha megfigyeljük, az Ószövetségben az áldozati állatok is mindig a legszebbek, a legtökéletesebbek voltak. Csak meghatározott, tiszta, hibátlan állatokat lehetett bemutatni, kizárólag szigorú szabályok szerint (3Móz 22:17-33).

De tizedet is adtak minden terményből és az állatokból is.

Tulajdonképpen az Ószövetségben a tized emlékeztette a népet arra, hogy minden javuk valójában Istentől származik, és ők csupán sáfárok.

Jézus ezzel a sáfársággal járó (jó gazda) felelősséggel bízott meg bennünket is.

Isten vágyik arra, hogy mikor visszajön a mi Urunk Jézus, úgy találjon bennünket, mint a hű szolgát (Mt 24:45-47). A ránk bízott talentumokkal jól kell, hogy bánjunk, nem cselekedhetünk félelemből és kicsinyhitűségből.

Nem befolyásolhat bennünket a világ.

Csak azért nem megtenni valami jót, mert a körülöttünk lévő emberek mit szólnak hozzá?

Egy kedves szó, egy ölelés, egy segítség, mások felemelése, elhordozása, amikor bajban vannak stb. És ezek a „magok” itt vannak nálunk, csak elő kell venni és odaadni annak, akinek szüksége van rá.

Nem gondolkodhatunk úgy, hogy csak gyűjtjük ezeket a tulajdonságokat és majd egyszer odaadjuk valakinek, vagy netalán oda sem adjuk.

Erről az a gazda jut az eszembe, akinek bőven termett a földje és nagyobb csűröket épített. Mindenét betárolta és úgy gondolta, hogy már semmi dolga, csak élveznie kell az életet.

És mondja neki az Isten:

„Az éjjel elkérik a lelkedet, és amid van, kié lesz?” (Luk 12:16-21)

Úgy gondolom, hogy a hűség alapvető elv. Aki a rábízott kisebb értékekkel (pénz, idő, kapcsolatok) becsületesen és átláthatóan bánik, az alkalmassá válik nagyobb feladatokra is. (Luk 16:10)

A jó gazda kötelessége, hogy gondoskodjon a házanépéről.

Isten elítéli azokat, akik elhanyagolják a családjukat, miközben másokra próbálnak „látszat-vallásosságot” mutatni (1Timóteus 5:8).

A krisztusi gazdálkodás lényege a megosztás.

A jó gazda nem öncélúan halmoz fel, hanem segít a szegényeken, özvegyeken és árvákon.

Az adakozást befektetésként kezeli, amely lelki és örökkévaló értékekben térül meg (ApCsel 20:35).

Azt mondja Isten, hogy azért dolgozz, hogy tudjál adni, és ezáltal neked növekedést adjon. És ezt azáltal teszi meg, hogy te mennyit vetettél, mennyit adtál, valamint hogy mi motivált!

Vajon akkor is úgy cselekszem, ha senki sem lát, vajon akkor is megteszem, ha cserébe nem kapok semmit sem érte? Vagy amikor senki sem lát, nem veszem el a másét azzal a címszóval, hogy ez egy „isteni ajándék”?

Mikor te magot vetettél és megteszed a te részedet, és szorgalmas vagy a munkádban, és hajlandó vagy felkelni akár hajnalban, és hajlandó vagy a Szent Szellemet követni, és kimenni a vetésre, a szántásra és az aratásra, vagyis valóban megteszed a részedet, a fizikai részedet, akkor Isten növekedést fog neked adni!

Jézus alapvető szolgálata az adás volt, és alapvetően fontos megtanulni adni, hogy megragadhassuk ezt a fajta bővölködést, ezért sokkal természetesebbnek kellene lenni annak, hogy adunk, mintsem hogy visszatartsunk dolgokat másoktól.

Nagyon nagy mértékben kellene működnie annak, hogy egymást megáldjuk egy zsák krumplival, egy doboz babbal, egy levágott csirkével, egy hordó vízzel, egy fuvarral, egy kocsi fával, egy borítékban pénzzel vagy éppen azzal, amire szüksége van a másiknak.

Ennek működni kellene a Szent Szellem vezetésére.

A bibliai gazda legfőbb motivációja, hogy földi élete végén számot kell adnia a legfőbb Gazdának (Istennek) arról, hogyan sáfárkodott az életével és a rábízottakkal.

Ámen.

Az üzenetet megosztotta:

Kállai Zsolt