|
A Debreceni Élet Gyülekezete 1994. nyarán a debreceni Borbíró téri sátoros Evangélizáció során született. Ezután hat évig az istentiszteleteinket az Agrártudományi Egyetem előadótermében tartottuk. Ezt követően a debreceni Szabadkeresztény Gyülekezet adott otthont Gyülekezetünk számára, majd 2002-ben költöztünk a jelenlegi helyünkre, a debreceni DÉLIBÁB ÁRUHÁZ II. emeletére. Az Élet Gyülekezet látása Vonuljatok, vonuljatok ki a kapukon, készítsetek utat a népnek! Töltsétek, töltsétek föl az országutat, hányjátok le róla a köveket, állítsatok útjelzőket a népek között! Hírül adta az ÚR a föld széléig: Mondjátok meg Sion leányának: Jön már Szabadítód, vele jön szerzeménye, előtte jön munkája eredménye. Szent népnek nevezik őket, az ÚR megváltottainak, téged pedig sokat látogatott városnak hívnak, nem leszel elhagyatott! (Ézs. 62:10-12)
1. Erős apostoli gyülekezet 5 szolgálati ajándék működése a gyülekezetben 2. Vezetők beállítása a szolgálatba Csapatmunka 3. Ébredés egyik előkészítője és résztvevője 4. Gyülekezetplántáló tevékenység Kiküldő gyülekezetté válni 5. Kapcsolatépítő gyülekezet A kapcsolat értékes valamint érték 6. Új gyülekezet Új tömlő, új bor |
